Amikor valaki, hosszú idő után meglát és azt mondja, hogy semmit sem változtál, akkor azt szoktam mondani: Lehetetlen, hogy harminc évvel ezelőtt ilyen szarul néztem ki. Az hízelegne leginkább, ha meg sem ismerne.

Ismét kértek tőlem egy bemutatkozást amivel majd beterelik a közönséget egy májusi műsoromra. Most a változatosság kedvéért azt írom, hogy semmit sem változtam az elmúlt négy évtizedben. Most is ugyanúgy fogom csinálni a kilencven percet mint akkor: mesélek az emberi okoskodásról. Ugyanazt mesélem-e? Ez már egy kicsit kényesebb kérdés. Ha nem unnám, akkor mondhatnám ugyanazt.

Semmi sem változott. Dédöregapám arról döntött, hogy gyalog megy haza a kávéházból, vagy elvitetti magát fiákerral, és ad-e borravalót a fuvarozónak. Én arról döntök, hogy gyalog megyek haza a kávéházból, vagy hívatok taxit, és adok-e borravalót a fuvarozónak. Dédöregapám 1903-ban úgy döntött, hogy elvándorol szülővárosából. Én 1997-ben úgy döntött, hogy elvándorlom szülővárosomból. Dédöregapám úgy döntött, hogy huszonöt év után visszavándorol. Én úgy döntöttem, hogy huszonöt év után nem vándorlok vissza.

A mentális modell nála is, nálam is és nálad is ugyanúgy működik. Csak annyit kell megérteni, hogy Te ugyanúgy gondolkodsz a munkahely cseréről, mint én a cipő cseréről. Nos, erről kellet akkor is most is egy félévet dumálni.