„Semmi sem ijesztőbb, mint az ex-szépség által szemlélni a körülötted lévő világot.”  Ha ezt megtapasztaltad, vagy elhiszed az irodalmi Nobel díjasnak, akkor már nem sok értelme van annak, hogy én is rátromfoljak. Ha fél évszázaddal ezelőtt már tudtuk ezt az „akkor már ex-szépség” panaszaiból, akkor miként eshetnek bele azok, akiknek most múlt el a fiatalkori világlátása? Úgy tűnik, hogy ez egy gondolkodásból származó igazság . Az igénytelenül öltözködéstől az összezsugorodott kíváncsiságig, sok mindennel alátámasztják állításukat az ex-szépségek.

Húsz évvel ezelőtt egy vállalatóriás hatemeletes irodaházában elsütöttem azt, amit apámtól hallottam fél évszázaddal ezelőtt. A vállalat harmadik emberével ebédeltem, és közben megkérdeztem: ha, most meginnánk még egy üveg bort és én ebből az épületből találomra kirúgnám az irodisták felét, akkor holnap működne a vállalat? Igen, jött rögtön a válasz. Apám nyomán feltettem a második kérdést is: és ha háromnegyedét rúgnám ki? Semmi meglepetés. Ugyanazt a választ kaptam, mint egykor apám. Ki lehetne rúgni háromnegyedét, de azt már nem bíznám rád. Ijesztő, amikor látod, hogy nincs új a nap alatt, és többször is bele lehet lépni ugyanabba a folyóba. Értelmetlenül rátromfolok a nagy íróra: ijesztő látni, hogy miként szemlélhetők azok, akik egymást dolgoztatják, és az egész teljesen fölösleges. A mai „szépség” szemüvege által bizonyosan nem is fölösleges!

Bezzeg, amikor én fiatal voltam, mint ti most – mondta egy akkori haverom apja – a madarat is röptébe’…! Ti meg csak tébláboltok… A világ úgy akarta, hogy az ex-potenseknek bajuk van a mai másra-potensekkel. Bizony, az egykori tanárok, trénerek, kócsok és mit tudom én, milyen néven futók keményen megmondták… Most a tanárok, trénerek, kócsok és mit tudom én, milyen néven futók csak hízelegnek azoknak, akiknek hiányzik a tudás.

Sok hűhó semmiért! Illik tudni, hogy kellemesebb szépnek, mint ex-szépnek lenni.