Vasárnap reggel, a telepen ahol lakást béreltem, a buszmegállóban nem volt hordó. Így az önjelölt hordószónok néni kénytelen volt a buszban kiengedni a csövön azt, aminek nem jó, ha beragad. Most a busz, villamos és a metró a hely, ahol szólhat a plebsz a plebszhez. – Jobb volt amikor a kenyér ára 3 forint 60 fillér volt – mondja a buszszónok. Csakugyan nekem is jobb volt huszonévesnek lenni! Ott, ahol huszonéves voltam nem tudom mennyi volt akkor a kenyér ára, viszont van rengeteg emlékem arról miként lehetett nagykanállal zabálni az életet. – És most 5000 forint egy doboz csokoládé az unkámnak – folytatja a buszszónok. Megnéztem, annyiért is de, husszor annyiért is vesztegetik. – Mindenki olvassa el Umberto Eco Gyufalevelek c. könyvét – folytatja a buszszónok. Telitalálat! Imádom a könyvet. Ajánlottam, ajándékoztam és két példányt összefirkáltam és szamárfüleztem.

Szerencsém van! Még mindig, itt-ott kapok néhány órát, hogy nosztagiázzak és nem kell a hordó tetején vagy a buszon szónokolnom. Igen, úgy van akinek szebb élet van mögötte, mint elötte, az elfelejti, hogy mi is rühelltük amikor nekünk unalmaskodtak az akkori vénemberek. Amúgy érdekes, hogy a huszonéves diákok rácuppantak a nosztalgia fogalomra.