„A tudás személyes és hallgatólagos összetevői tehát a leírható tudással együtt adhatók át, az oktató azonban tevékenységében jobban kell hogy figyeljen a tanítás nemverbális és tudattalan elemeire is.” (Polányi Mihály)

5.000 ćevap naponta × 20.850 nap ≈ 104.025.000 ćevapot ettek meg 1968-óta a Željo étteremben a szarajevoi Čaršijan.  Vagy ennyit, vagy többet, de az is lehet, hogy kevesebbet. Kell-e ezt bármikor bárhol valakinek tudnia? Igen, ha valamelyik vendéglátó főiskolán ezt kérdezi a tanár. Petrovići falunak (Olovo közelében, Közép-Bosznia) mindössze néhány tucat lakosa van, és itt működik egy általános iskolai tagintézmény, ahova egyetlen tanuló, Mahir Behlulović jár, saját tanítójával és pedagógiai asszisztenssel. Ez jelenleg Bosznia legkisebb iskolája, és talán a térség legkisebb működő iskolája is. Ennél kisebb nem lehet. Ha megfordítom a kijelentést és azt mondom, hogy Mahirnak saját tanítója és pedagógiai aszisztense van, akkor mást látunk, mint az előző kijelentésben. Kell-e ezt bármikor bárhol valakinek tudnia? Igen, ha valamelyik tanítóképző főiskolán ezt kérdezi a tanár.

Nos, innen már egyszerű az okoskodás. Azt kell tudni, amire a tanár, vagy az őt minőségbiztosító tudásnak gondol. Ennél is kényesebb kérdés, hogy mikor kell tudni. Ma tízóraháromperckor – amikor elhangzott, vagy három hónap múlva – amikor meglátja a vizsgán a kérdést.

Szeretem a tele tantermeket is, és kiscsoportban kávézni is a diákokkal. Nem szeretek vizsgáztatni! A ćevap fogyasztásról és a legkisebb iskolákról nem tartom méltónak kérdést feltenni.  Abban hiszek, hogy a  stratégiáról annyit kell tudni: Mintzberg! A döntésekről annyi kell tudni, hogy Simon. A tudásról annyit kell tudni, hogy Polányi, a metaforákról annyit, hogy Lakoff, az ember-gép interakcióról annyit kell tudni, hogy Winograd. Ezek külön-külön is többet tudnak, mint bármely tanár, akikkel a diákok ma bárhol a világon találkozhatnak. Megcsillantom a tudás, metafora, ember-gép kapcsolat fogalmakat – ha lehet, akkor minél vonzóbban. A diákot meg ha érdekli valami, akkor majd ott és akkor megtalálja.

Beriasztod a lakásodat, kiriasztod az autódat, beriasztod az autódat, kiriasztod az irodádat, kiriasztod az adatbázisodat, beriasztod az adatbázisodat, beriasztod az irodádat, kiriasztod az autódat, beriasztod az autódat, kiriasztod a lakásodat. Beriasztod a vizsgát… A tanítás az egyetemeken sok mindent túlélt. Úgy tűnik, hogy jó az immunrendszere. A „gyakorlathullámot” és „cikkírást”, kórságok hullámát is túl fogja élni, és ismét lesz tanítás (aki többet tud, az regél azoknak, akik kevesebbet tudnak.)

Fiam tizenéves tanítás-praxisa után mondta, hogy negyedóránként meg kell mozgatni a diákokat. Én ezt félóránként próbálgatom. Mikor tudjon a diák egy mondatot? Akkor, amikor hallotta, és friss az emlékében. Amúgy érdekes látni, mi az, ami visszajön ott és akkor. Nem mindegy, hogy akkor, vagy három hónap után mondja? Teljesen mindegy, hiszen senki sem tudja, hogy kell-e az majd neki bármikor.