Néha van igaz/hamis dichotómia: egy állítás nem lehet egyszerre igaz és hamis! A jövőre vonatkozó állítások „nem létező dolgokról” sem nem igazak, sem nem hamisak. Ez a hazugság paradoxonja. Amíg iskolába jártál, addig rühellted. Utána már dicsőítetted. Hogy nézne ki, ha azt mondanád, hogy pocsék iskolába jártál? Hazudik-e ilyenkor az ember? Végül is okos vagy, hiszen tudod, hogy hazudnod kell. A buta nem hazudhat, hiszen nem tudja az igazságot. Az sem mindegy, miként viselkedsz. A provinciába (Konstantinović Palanka fogalom) ragadt embernek más az „igazság”, mint az onnan menekülésben lévőnek, és megint más a kimenekült embernek. Tehát eldönthetetlen, hogy kinek, mikor, hol jó. Az sem mindegy, miként fogalmazol. A köznapi ember azt mondja, hogy „seggnyalás”. A jólnevelt azt mondja, hogy nyalizás. Az irodalmár azt mondaná, „hízelgés”. A modern bullshit azt mondaná, hogy „szocializációt elősegítő konformitás”. Tehát nem hazugság, hanem igazságkötelesség nélküli süket duma. Nincs univerzális „jó”, csak az adott helyzetben sikeres narratíva. Tipikus abdukció, ahol a kijelentések igazságértéke a közösségi elfogadottságon (szolidaritás) múlik, nem a „nem ellentmondás” törvényén. A nyalizás nem feltétlenül jelenti, hogy az egyén elveszíti önállóságát, hanem azt, hogy képes alkalmazkodni a társas elvárásokhoz a harmonikus együttélés érdekében. Talán sikerült kibölcselkedni valamit az iskolák minősíthetőségéről.

Akik tudnak teniszezni, azok pénzt kapnak, Aki nem tud, de abban a társaságban (szalonban) akar lenni, ahol fehér alsónadrágban/szoknyácskában kiütik a labdát a pálya kerítésén túlra, azok pénzt adnak. Talán ez vonatkoztatható a szalonra is? A szalont meg lehetett csinálni a két kisvárosi és a négy nagyvárosi kávéházakban, örökölt és saját minták nyomán. Terjeszthető, hiszen valahonnan bekaptam a vírust. De továbbadni nem tudtam. Ma egy szalonbeszélgetésben asztalra került Urie Bronfenbrenner elképzelése. Ennek alapján a „Macrosystem” nálam egyirányú kapni tudok, de adni nem. Senki sem halt éhen, aki csinált szalont, és senki sem gazdagodott meg, aki csinálhatott volna, de nem csinált. Hazudtak-e, hiszen látták, hogy majdnem meg lehet csinálni.  „Amit elszalaszt a pillanat, az öröklét sem hozza vissza.” (Krúdy)