Az előttem lévő korosztály, tehát tanáraim kollégájukról, akik többet írtak, mint olvastak úgy gúnyolódtak, hogy azok kedvenc írója: Palics Miklós. Valahol máshol, a hagymával és almával tálat „boudin noir” készítés volt előnyben Polányi szótlan tudásához képest. Ha alkalmam volt, akkor beszóltam az öregeknek: Palics könyve nyomán vidámabban lehet élni, mint a Szókratész védőbeszédéből.  Semmit sem változtam. Továbbra is hiszem, hogy csak a kisebbségnek kell Platón és Polányi. Egyetlen pici bajom van, amikor a világ legjobb véreshurka-receptet olvasó nyilatkozik arról, hogy merre viszem a tanítványaimat. Vihetem „A szavaid olyanok, mint a nyilak – egyszer kilőtted, visszahozni nem tudod.” (Seneca) Ha volt füled Hofira, akkor vihetlek a: Mond ki amit gondolsz de jól gondold meg amit gondolsz. 

Nincs baj, ha Platónnal gyengélkedők megcsinálják saját képmásaikat. Azt sem mondhatom, hogy én be vagyok tiltva. Sőt, gyakran meg is kérdeznek. A nyavalya akkor üt be, amikor valaki egy kicsit ide, és egy kicsit oda is akar tartozni. Mi gúnyolódunk velük és ők gúnyolódnak velünk. Aki mindkét helyen van, azt duplán gúnyolják. Minden valamirevaló színházi kellékes tudja, hogy milyen stílusú éjelitál kell egy Molière és milyen egy Csehov színdarabban az ágy alá. A kellékest nem zavarja a sokféleség, de a kellékes nem szokott színdarabot írni.

Vagyunk és leszünk különcködők! Egykori diákom az utóbbi időben rá cuppant Tolsztojra és tőle kapok egy-egy hozzánk illő idézetet. „Miért történt ez így és nem másképp? Azért, mert így történt.” z annyiszor piszkált kauzális logikus magyarázatokkal szemben, ahol az események szükségszerűségét utólagos okok sorával indokolják, holott valójában a történelem „így kellett, hogy történjen” – fatalizmus. Tolsztoj elutasítja a teológiai magyarázatokat, s fatalizmust vezet be. „A történelmi eseményekben a legjobban látható, hogy tilos a tudás fájának gyümölcsét ízlelnünk. Csakis az ösztönös tevékenység terem gyümölcsöt, az pedig, aki valamilyen szerepet játszik a történelmi eseményekben, sose tudja megérteni jelentőségüket.” Tolsztoj történelmi fatalizmusa és Nassim Nicholas Taleb gondolatai szorosan összekapcsolódnak a kiszámíthatóság illúziójának kritikájában, ahol mindketten tagadják a racionális tervezés vagy „nagy egyének” dominanciáját a történelemben. Taleb gyakran hivatkozik Tolsztojra ihletőjeként a komplex rendszerek irracionalitásában; mindketten kritizálják a szakértőket, akik utólag racionalizálják a történelmet, figyelmen kívül hagyva a tömegek spontaneitását.

Nincs, pontosabban nem lehet, magyarázata annak, hogy ki mit olvas. Egy másik egykori diákom a „Javíthatatlan optimisták klubja” c. könyvet javasolta. Nemsokára nekirugaszkodom a 700 oldalnak. Félelmetes, mint ahogy félelmetesnek tűnt amikor 2009-ben Zágrábban megláttam Nassim Taleb könyvét. Mellesleg: tanáraim sem diákjaim nem javasolták Taleb olvasását. Véletlenül találtam meg a Fekete hattyút, és nem véletlenül kerestem a „Varljiva Slučajnost” c. Taleb könyvet, hacsak nem mászunk vissza az eredeti véletlenhez. Annak is van egy véltelenje, akit duplán gúnyoltak.