AA Menekülni nem valamibes zokás, hanem valmiből

XX Hát persze. De otthon jobb volt neked, mint itt

AA: Egy alkalommal lementem a parkba. A sétányon gyerekek játszadoztak. Az orgonabokor mögött észrevettem egy fiút, valamivel idősebb volt a többieknél. Kavicsot szedett, megdobálta vele a gyerekeket, aztán mindig visszabújt a bokor mögé. És széles pofával vigyorgott hozzá, meg volt elégedve magával. Jól fejlett erős kölyök. Dobott és elbújt.

….

XX Ne akard bemesélni, hogy valaki azért szökik külföldre, mert egy szaros kölyök a parkban kavicsot dobál. Ráadásul nrm is terád

Slawomir Mrožek Drámák (2006, 271.old) Balogh Géza fordítása

Ez után elkanyarodik a történet másfelé. Én viszont innen kezdem. Tovább gondolom az erős jeleket, amelyek menekülésre hergelnek. Nem fogok belemagyarázni a történetbe semmit, hiszen ezt értheti a köveket dobálló és utána elbújó is és a szemlélője is. Kell egy harmónia a törzsön belül, ahol megteremtődhetnek a hitvány kétlábuak. Amikor van harmónia akkor a karmesternélküli kamarazenekar zenészei is, és más harmonikusan működő gyülekezetek egymásra hallgatva, közös  stílusérzékkel építik fel a közös hangzást. Van egy friss történetem. Reggel belépek a Metrókocsiba az indulóállomáson. Készülök leülni, de alámugrott egy tizenéves kislány. Arrébb próbálok ülni erre a kislány, odateszi a kezét és azt mondja, hogy foglalt. Nem a kislány gyerekszobájába (ahol álmodozhatna arról, hogy milyen lesz ha nagy lesz), de az ebédlőjébe sem (ahol lesi szülei mintáját) akarok bekukkantani. A szülők nem kell, hogy tanítsák a gyermeket, hanem úgy kell viselkedni, hogy az tiszteletre méltó legyen. Se a rátukmálás, sem a hízelgés a gyermekből sosem fog kirobbantani tiszteletet. A tucatnyi emberre, akik látták a jelenetet, vagyok kíváncsi. Felemelték a fejüket a mobilról, amit a metróbalépés közben is bújtak, és mintha a kislánynak drukkoltak volna.

Megkimélem olvasóimat attól, hogy az etika felé (A molnár a fia és a szamara mese fabulája) kanyarítom a mai önkielégítésemet.  A célracionalitásról a magára büszke célracionális csak célracionálisan tud gondolkodni- tehát azzal sem próbálkozom. Sokkal zavarosabb okoskodás felé invitálok! Azon morfondírozok, hogy miből következtethet a balaga mrožeki AA-k, hogy máshol, hogy van. Legalább félszázszor szöktem a „bujkáló kődobálóktól” ha tudtam volna, hova kell szökni, akkor nem lennék ilyen tapasztalt balek. A most íródó Majdnem című könyvem antagonistája – a „mi szancsónk” (csupa kisbetűvel) – az akitől hiába szöktem. Ők azok a sunyik, akik úgy tűnik, hogy benyalnak, de előbb-utóbb beléd harapnak. Aki félszázszor szökik ”a bujkáló kődobálóktól, de soha nem tud „hová” bennragadni. Nem szabad mutogatom a festményt, de rákereshetsz: Degas A kávéházban / Az abszint című festményére ahol a kocsma nem a szórakozás, hanem a beláthatatlan rutinnal töltött, reménytelen magány helyszíne.

„Hogy mennyire alkalmazkodik az ember a környezetéhez – egészen elképesztő. Úgy hiszem, ha pokolra kerülök – egy hónapig szokni fogom az új helyet, míg megtudom, hol a könyvtár, az opera, nem lehetne‑e valamelyik bűnöstől pianínót szerezni – és pár hónap múlva úgy hozzászokom, hogy nem akarok másik lakásba költözni, még a Paradicsomba se.”
És egy másik idézet is ugyanattól az írótól: „Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, a lelkiismerettől, a szívénsségtől, a szándéktól, a saját kis tettektől – attól, hogy valaki nem ugrik le a járdáról a szomszédjára, hogy kényelmesebb legyen.”– Uljiczkaja. Csehov Olgája a Három nővérben ugyanazt a „hazatalálás” illúzióit és a menekülés szégyenét vizsgálja. „Mindenki azt várja, hogy a holnap jobb lesz, a holnapután meg már szinte nem is hisz a változásban – csak aztán folytatja a szokást, mert hát holnap úgysem ér véget a szünidej.”