A suszter, a pék és az asztalos szakmáknak van kultúrtörténete. Léteztek inasiskolák, később lettek szakmunkásképzők. Egy kíséretségi után, aki asztalos akart lenni az begyakorolt deszkát szabni, gyalulni, ragasztani i csavarokkal összerakni. Aki könyvelő akart lenni az a nagyérettségi után begyakorolta a kontírozást. Ma másként van. Rakd össze a bútorod szabadon anélkül, hogy asztalos inasiskolába jártál. Vedd meg, a repülőjegyedet és szabadon nyomtasd ki magadnak, szabadon. Vezetheted autódat naponta kétszer másfél órát az autópályán 40 km/ó sebességgel. Szabadon lenyírhatod hétvégén a füvet. Szabadon megbeszélheted, hogy miként is lehetne kiszámolni valaminek a költségét vagy a térfogatát. Nem kel se reptéri szolgálat, se sofőr, se kertész, sem tanító. Handy új könyvében az egyik fejezet címe: Csináld magad társadalom

Kosztolányi bekiabálta: „Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan.” E kvadrológia mottóját „Sem utódja, sem boldog őse… Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek” Ady kiabálta be. Nem jártak versíró szakmunkás iskolába. Láttam viszont olyanokat, akik valamilyen író szakmunkás képzőbe jártak, de tőlük semmit sem tanultam. Nem itt a helye, hogy belemélyedjünk abba, hogy ki írta a Shakespeare drámákat. Talán csak néhány kérdést érdemes feszegetni. Megtörténhetett-e, hogy Shakespeare analfabétának hagyta mindhárom gyermekét? A drámákban annyi filozófia volt, amit abban a korban talán csak Bacon birtokolt. Volt-e Shakespeare-nek annyi bejárása a világ udvaraiba, mint a korabeli Edward de Verse, Térjünk vissza a mondanivalóhoz. Vannak olyan művészetek, amik iskolákban tanulhatatlanok, viszont némi filozófia és világismeret nélkül lehetetlenek.

A bekiabálás műfajba mindenki bevándorló valahonnan. Ha ebből szakma lesz, akkor sokat fog veszíteni a lényegéből.