Ebédelünk, és mint annyiszor, egymást nem halljuk, viszont tisztán haljuk a másik asztal hangoskodását. Három nyugdíjasnak tűnő hölgy nosztalgiázik. – Én délben hazamentem az iskolából. Sok osztálytársam ott maradt. Milyen jókat ettek a napköziben – panaszkodik az egyik hölgy.

Nos, az első kérdésem: milyen kaja várt otthon? Lenne több is de most nem ezt akarom hangsúlyozni. A kitalált nosztalgia, amikor nosztalgiát érzünk olyan dolgok iránt, amelyek nem voltak.

Fura dolog az emlékezet. Valaki így valaki úgy hozza vissza a régi képeket. Megkérdezték Edisontól, hogy hogyan érzi magát több mint 800 sikertelen kísérlet után. “Egyetlen sikertelen kísérletem sem volt, mindegyikből tanultam, hogy miként nem működik”

Talán a következő tanulságosabb: „Olyan emberként, aki nemrég még pályafutásának ígéretes szakaszában járt, vakmerő, illetlen, és önpusztító dolog lett volna úgy beszélnem saját munkámról, mint amely valóságos forradalmat robbanthat ki.” (Thaller: 2015, 214) Ez az a dió amibe annyiszor beletört a fogam. Kitalált nosztalgia lenne az is, hogy amikor fiatal voltam forradalmi változtatásokat gerjesztettem. Minden oktatásváltoztatás csírára megmagyarázták, hogy apróságok miatt nem kell forradalmat csinálni, és semmi szükség sincs paradigmavaltasra.