Egy diák, tévesen fogalmazva, de fontos dologról kíváncsiskodott. Megkérdezte egy folyóirat főszerkesztőjétől, hogy miért szubjektív a cikkek bírálati folyamata. – Ez a legjobb, ennél nincs jobb – mondta a főszerkesztő, aki előtte egy órát beszélt arról, hogy minden mérhető. Ne törődjünk most a téves fogalmaktól hemzsegő beszélgetéssel. Inkább keressük a megoldást a valós problémára. Miként lehet túlélni a pozitivisták világában.

„Szopok, nyalok gombot varrok” – mondta Hofi. Ok, ez itt is működik, de mit látunk magunkról, ha tükörbe nézünk.

Örkény István Az élet értelme című egypercesében írja: „Ha sok cseresznyepaprikát madzagra fűzünk, abból lesz a paprikakoszorú. Ha viszont nem fűzzük fel őket, nem lesz belőlük koszorú. Pedig a paprika ugyanannyi, éppoly piros, éppoly erős. De mégse koszorú. Csak a madzag tenné? Nem a madzag teszi. Az a madzag, mint tudjuk, mellékes, harmad­rangú valami. Hát akkor mi? Aki ezen elgondolkozik, s ügyel rá, hogy gondolatai ne kalandozzanak összevissza, hanem helyes irányban haladjanak, nagy igazságoknak jöhet a nyomára.”

Mit csinálhat a gondolkodó gondolataival. Nem többet, mint amit itt és most csinálok. Ír egy madzagra fűzött blogbejegyzést néhányszáz olvasónak. Ne keveselld hiszen, ha a pozitivistáknál gombot varrsz és publikálsz cikket, akkor azt még annyian sem olvassák el. Van olyan, hogy sokan hivatkoznak rá, de tizenév múlva senki se fog idézni belőle egy gondolatot.