Egy kollégám írja, hogy leköltözött egy időre egy kis dalmát faluba és elküldte új könyve kezdetének kéziratát. Ennek csattanója a régi dalmát bölcsesség: az olajfa olyan, mint az anya, a szőlő meg olyan, mint a mostoha.

Ha már klaszterekbe nyomjuk, hát nyomjuk – így könnyebb a tájékozódás. Volt a dalmátoknál, ennek egy olyan változata is, hogy az olajfa olyan, mint anyád, a szőlő meg olyan, mint apád. Ahogy a nyálas terapeuták mondanák: feltételes és feltétlen szeretet.

A bornak adni másként jó, mint az olajtól elvenni – ennyi volt az észrevételem a kéziratra. Néha olajat néha bort igyunk. Néha feltétlenül adjunk, néha feltételesen.

Másra jó az édes-anya/apa másra jó a mostoha-anya/apa. De ebbe a klasszifikációba senki, de főleg a vadnyugati ne hozza be a jó és a rossz ellentétet. A teljesítményt üvöltő vadnyugati szelek elértek bennünket is. Talán nem is nagy baj szőlészkedni és borászkodni – megtanulni, hogy apádnak és/vagy a mostohádnak muszáj adni valamit és akkor esetleg kapsz is valamit a vadnyugatitól.

Talán az anyavállalat fogalom is lecserélhető apavállalatra