Ma, a reggeli után színházat csináltam. Elővettem az Úrhatnám ?polgár című drámát. Az 1979.es előadásban Kállai a polgár és Benedek a filozófia tanár.

Írogatom új könyvemet, ahol a feltörekvő kispolgárról mesélek (aki még messze van a polgárok küszöbétől). A kispolgár az más mint az úrhatnám (aki már túl van a küszöbön az uraságok felé), de sok mindenben nem más.

„…Én most bevallom önnek.
Hajdan nem állt szilárd lábon gyerekszobám,
Hogy úgy mondjam, és vannak hiányosságok
Ennen boldogtalan nevelésem okán,
Melybe szerencséltetni voltam kénytelen.
És én legszívesebben visszamenőleg
Beolvasnák az apámnak és anyámnak,
Kik engem bizonyos fokig negatíve
Taníttatandtak ki, ha tetszik érteni…”

Jourdain úr, és a többi tanár kínlódása a filozófiával nem sokat változott az elmúlt háromszázötven évben. Ebben a kizártságban ludasok a filozófusok is. Talán „is” nélkül is érvényes. 

„Komolyan mondod? Hogy mit ki nem találnak…
Ha én e két lakájnak azt mondom, “csipisz,
Álljál négykézláb, mer rádülök”, az próza?” (Jourdain)

A bölcselkedők az elmúlt kétezer évben inkább tökön rúgták a tánc és illemtanárt is, meg a többi vulgáris ügyességgel kufárkodókat, mintsem átgondolták saját fölényük fölényeskedés nélküli hirdetését. Valahogy így vannak a döntés-filozófusok is: inkább tökön rúgjak a statisztika és a köz-gazdaságtan tanárt… Utána csodálkozunk, hogy az úrhatnámok a sok tőlük távoli dolgok közül kevésbé rühellik a vívást, mint a filozófiát. De az sem baj ha az úrhatnám továbbra sem érti, hogy gyorsan dönt és sosem használja a lassú elemzéseket. 

Jourdain(a Filozófushoz): Kegyelmed, barátom, elmehet, folytatjuk. A konzultériát máskor. Majdan. Esetleg.Ha netántán nyelvi probléma leendne.