„Mit állsz oly szótlan, mondd, mit borzadasz?
Tragédiának nézed? Nézd legott
Komédiának s múlattatni fog.”

(Madách)

Egy konferencián a társaságot elvitték a százhármincezer évvel ezelőtt élő ember barlangjába. Két dolog érdekelt. Az egyik, hogy hány évet élt az akkori ember. Erre megkaptam a választ a bemutatón: a legidősebbet 29 évesre saccolták. A másikat feltettem amikor megengedték. Milyen messzire ment innen. A válasz: úgy sejtjük, hogy harminchat kilóméteres körzetben vadászott. Meghozta a zsákmány és addig ettek amig volt.

Most, hogy én is barlanglakó lettem és csak a táplálékért merészkedek ki harminchat méteres körzetbe, átgondolom mit is kérdeznék az ősember kutatóktól. Talán az érdekelne, hogy járt az aki messzebbre merészkedett, és vissza se jött barlangjába.

Huszonévesen vagy unja az ember a barlangot vagy nem. Nem hiszem, hogy sokkal tovább kibírható… 

„Azért, hogy senkinek láb alatt ne legyek,
Nem bánom én, igen, akár ma elmegyek;
Száz mérföld a világ, erre is, arra is:
Nem bánom én, igen, elmegyek én ma is.
De ami az enyém, azt elviszem innet:
Add ki, bátya, tüstént, ami engem illet;
Add ki a jussomat: pénzt, paripát, fegyvert:
Azontúl – az Isten áldjon minden embert.” (Arany)

Úgy látszik, hogy ha közben túl messzire mentél, akkor… Akkor lehet, hogy visszajössz letölteni a letöltendődet…

P.S.

Azt mondja fiam, hogy neki jobb. Rezervátumban van. Kapál a víkendháza kertjében. Dehogy jobb neki… Ő is tanársegéd gyermekként született a lakótelep hetedik emeletén. Negyven évig meg sem tudta különböztetni a kapát a kaszától. Az is lehet, hogy kaszál, és azt hiszi, hogy kapál