Csehov gyakran szembeszállt a rendezőkkel. Ragaszkodott ahhoz, hogy drámái maradjanak komédiák és ne együttérzést vagy szánalmat, hanem nevetést váltson ki a nézőkből.

Néhány százszor mutogattam előadásimon a következő képet.

Amig bámultam a fenti festményt a Metropolitanben, azon töprengtem, hogy a festő karnyújtási távolságról vonalakat láthat. A néző azokból felismeri az öreget és a fiatalt. Most azzal kínlódom, hogy új könyvem egyik szereplője közelről úgy legyen megrajzolva, hogy se angyal sem ördög ne legyen belőle, ha messziről nézed. Most dobtam ki másféloldalnyi szöveget. Undoritó alak volt, de ő nem az. Ő csak egy üres kabát ott ahol van. Egy kabát amelyben nem lakik senki, tehát se együttérzést sem ellenszenvet nem csikar ki az emberekből. Egy kabát, amely lóg a fogason. Ha angolul azt mondom, hogy „empty coat” akkor egy embertípusra gondolnak. Az angol értelmező szótár nyomán: „Valaki tartalom és meggyőződés nélkül„

Azt sem mondhatom, hogy a kor vagy egy provincia szüleménye, hiszen minden korban létezett ilyen szereplő. Ő az aki ha szembejön akkor dicsér, ha tovább megy akkor ócsárol. Nos ez mindkettő erős sző egy hitvány emberre. A hitvány sem jó szó, hiszen az utálható. Mindenáron egy nevetséges figurát akarok ábrázolni, abból aki nem tud mit kezdeni kis sérelmeivel, régről hordott sebeivel. Nevetségesé akarom tenni azt aki azt hiszi magáról, hogy csak ő rab, és minden szabdnak látszó ember ki kell csinálni. Akárhogy csűröm csavarom úgysem jutok tovább mint, hogy azt mondjam: vannak emberek akik valamire nem hajlamosak, és vannak akik másra lehetnek hajlamosak. Lehetnek kiváló, de legalább tűrhető csiszárok, lakájok, tisztviselők vagy idomárok, de ezen a mezőn (bourdioi fogalom) csak kabátjuk lóg a fogason.

Bourdieu könyvét több tucatszor lapozgattam, firkálgattam. Ma a vonaton beleolvastam a már annyiszor összefirkált szövegbe. Néhány mondat után letettem, utána visszavettem, és ismét letettem. A mellettem ülő, hölgy semmit sem szólt, csak úgy lesajnált amikor elolvasta a könyv címét.

Bourdieu habitus fogalmára nem tudok mást találni mint hajlam. Ez se nem tehetség, sem akarat. Egyszerűen valaki hajlamos valamire vagy nem. Nos, egy ilyen figurát kívánok közelről úgy megrajzolni, hogy messziről nevetséges legyen – amikor olyasmit csinál amire habilitálhatatlan.

P.S.:

Most íródó Majdnem c. könyvemben Gábor úr az antagonista. Az ő karakterét rajzolgatom. Az benne a nehéz, hogy majdnem mindenki érti, sőt szereti Gáborurat. Ő, a sokaságnak, akkor sem undorító amikor neked hízeleg, de akkor sem amikor másnak ellened hízeleg. Se undorítónak, sem szánalmasnak nem akarom bemutatni. Annyit akarok, hogy jót lehessen röhögni rajta.