Belenéztem öt évvel ezelőtt írt könyvembe, nincs mit hozzáadni sem elvenni. Másként lehetne megírni, de nincs kedvem. Elmondani viszont csak másként lehet. Az írott szöveget olvasni a mondott szöveget hallgatni kell. Sosem szerettem amikor regényből csináltak színdarabot, de fordítva sem. Új műsoromat, elkapkodva, a monodráma műfajba soroltam. A monodráma nevet tedd az elkapkodott kijelentéseim közé. Félnapnyi keresgélés után rájöttem, hogy csúszós fogalom, és feladtam. Nem sikerült kideríteni, hogy valakivel vagy magammal küzdök, és azt sem, hogy mit kaphat a közönség. Nem kell mindent értenem.

Előadás lesz, de nem a tudásgyarapítás a lényege. Talán úgy kellene mondani a gaz kigyomlálására törekszem majd.

„A kis herceg bolygóján pedig félelmetes magvak voltak: majomkenyérfa-magvak. A bolygó egész földjét megfertőzték. A majomkenyérfával meg úgy van, hogy ha az ember későn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tőle. Egyszerűen elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel. Ha aztán a bolygó túl kicsi, a majomkenyérfák meg túl sokan vannak, előbb-utóbb szétrobbantják. – Fegyelem kérdése – mondta egyszer később a kis herceg. – Miután reggel gondosan rendbe szedte magát az ember, gondosan rendbe kell szednie a bolygóját is. Neki kell látnia, s annak rendje és módja szerint ki kell gyomlálnia a majomkenyérfákat, mihelyt meg tudja különböztetni őket a rózsáktól; mert amíg egészen zsengék, nagyon hasonlítanak egymáshoz. Igen unalmas munka, de igen könnyű.”

Ki kell írtani a gyávaságot. Gyávák vagyunk beszólni a gyáváknak. „Mert gyáva volt és szolga volt / S életét élni sohse merte,” (Ady) Nézem azokat aki vigyáznak nehogy beengedjenek valamit amit ember kitalált. Csak más véleményét szabad mondani. Megkérdezni, hogy volt és hogy lesz és az átlagot szabad leírni. Különösen élvezem amikor telefonon felhívnak és feltesznek néhány kérdést. Szórakoztató lenne, ha nem lenne siralmas. Tudom, hogy valakinek segítek valamiben – vagy pénz, vagy titulus lesz a jutalma annak aki a véleményem nyomán kielégíti a gyávákat. A napokban tudósok csináltak kérdéseket (12 perc válasz telefonon). Jókat röhögtem a kérdéseken. Vagy válaszoltam rájuk vagy nem. A csúcs a következő volt: van-e Budapesten korrupció? Mit mondjak erre a jámbor kérdezőnek? Azt kell mondani, hogy téves számot hívtál. De, ha azt a számot hívtad volna ahol valaki tudja, az se mondta volna meg a tudósoknak. Teljesen mindegy, hogy a végén mi jön ki. Lehet, hogy 66.7 % azt mondja, hogy van vagy nincs, de az is lehet, hogy 51,33% azt mondja, hogy van. Ha véletlenül köztük van az a néhány aki tudja, akkor sem lesz hatással az ő tudásuk a tömeg nemtudására. A kérdésekből, sejtem, hogy a tudósok mit fognak mondani. Bocsánat ők semmit sem mondanak. Ők hivatkoznak a sokaság véleményére.

Leszek-e bátor új monodrámámban a sajátommal és nem Fayerabend-éval verni a csalánt? Leszek-e bátor megmutatni, hogy a korrupciókutató nem az átlagos balek véleményéből érti meg a korrupció működést. Vagy elbújok Historicizmus nyomorúsága c. könyv mögé és mint a karaoke majom mondom: „A fizikacélja az hogy kauzális magyarázatot adjon, a szociológiáé pedig az, hogy a szándékot és a jelentést megértse. Jaj, majdnem elfelejtettem: ez amagyar kiadás negyvenegyedik oldalán van. Megnézheted! Ezt nem én mondtam! Én gyáva vagyok és semmit sem merek mondani.