Ha nem dönthetsz magyarázható elvárások nyomán, akkor marad az esztétika. Semmi gondom azzal, hogy milliók úgy döntöttek, hogy azon spekulálnak volt-e bugyi vagy nem Camila Giorgin teniszezőnőn a tokiói döntő meccsen. Azzal sincs gondom, ha valaki abban hisz, hogy minél nagyobb a GDP annál többen járnak kávéházba, és minél kisebb annál kevesebben. A jóllét korszakában lájkolhatjuk a teniszeznő képeit délelőtt tizenegykor a kávéházban. Majd a GDP-hívő is rájön, hogy a kávéház vs. munka dilemmában az „esztétika dönt” – egyszerűen meg kell érteni, hogy valakinek szebb a kávéházban Camila szoknyája alá nézni, másnak meg szebb a gyárban mitingelni.

Amerikában a figyelem szó sokáig nem létezett, hiszen nem volt mit megnevezi ezzel a szóval. Nem is olyan régen, amikor elkezdtek olvasni, áthozták a francia attention szót.

Most, hogy ismét nem olvasnak lassan visszaküldhetik a fogalmat a franciáknak, de az is lehet, hogy már nekik sem kell. Arról, hogy az ember figyelemmel képes-e olvasni egy ponyvaregényt, vagy csak az e-mail és a FB hírek olvasása marad már nem kell dönteni. Ismerek néhány tanárt, akik valamikor olvastak jó könyveket, és kávéházba jártak. Próbálják elhitetni, de már maguk sem hiszik, hogy a figyelmes könyvolvasás fontos, hiszen ők is rá-rá pislantanak Camila szervájára. Persze a kétperces videón is keményen kell figyelni, hogy Camilán van-e bugyi.

Döntse el az esztétika, hogy most a figyelem-szegény, vagy a figyelem-gazdag világban élünk. Az én esztétikám azt mondja, hogy a kávéházban is lehet figyelni, és a mítingen is lehet kikapcsolni.