Elképzelhetetlen dogokat tudnak kihozni magukból a moszkvai cirkusz artistái. Leesik az állad! Viszont, a nehezebb műfaj, a humor itt sem megy. A bohócoknak talán nem is a nevettetés a dolguk.

Egy kimondottan fapofa műfajban élek. Gyakran vettem olyan könyvet, amely egy hosszú kávét sem bírt ki. Ilyen becsapós című könyv volt a „Humor a tudományban”. Arra volt jó, hogy megértsem a cím ellentétét. Moszkvában olyan jó lenni, hogy az ember nem lehet szomorú. Mi, itt a tudomány pereméről jöttek, igenis képesek voltunk gúnymentes humorra.

 Hiszek abban, hogy az embert a humora különbözteti meg a többi élőlénytől és a gépektől. Ezzel zavarba lehet hozni azokat, akik nem tudják, hogy a humorra csak mosolyogni illik, vagy akár viszonozni is lehet. Jelenti-e a humor azt, hogy „együtt őriztünk disznót”? Helyénvaló-e a „túl meghitt” stílust megpróbálni.

„Néhány pillanatig fogalmam sem volt, miről is beszél. Aztán rájöttem, hogy ez bizonyára valami tréfa, és igyekeztem ennek megfelelően mosolyogni, bár tartok tőle, hogy arcomon maradt némi nyoma a zavarnak, hogy ne mondjam a meghökkenésnek. … Ámbár soha sem tudtam biztosan, ilyenkor mit is vár tőlem. Honnan tudhatja biztosan az ember, hogy egy adott pillanatban valóban tréfálkozó választ akarnak-e hallani tőle? (Kazuo Ishiguro – A napok romjain)

A konferenciák előadói csak gúnyolódni tudnak valamivel vagy valakivel – nevetségessé tenni valakit vagy valamit. A kötelező nevettetési gyakorlatok már annyira elcsépeltek, hogy sírni sem lehet rajtuk. Sosem volt szabad a laterális gondolkodás a túltipizált vadnyugaton. Ami volt is itt a-tudomany-peremen, az is elillant együtt az anyanyelv használatával. A humor szintjét nagyon kevesen tudják elérni. Rosszul bohóckodni viszont sokan próbálnak. A bohócoknak talán nem is a nevettetés a dolguk.