Hiába néztem tegnap a vonaton a szomszéd asztalnál sakkozók tábláját. Ugyanúgy semmit sem láttam, mintha egy Mozart szimfónia leírását néztem volna. Viszont, ha ránézek egy iskolára, diákra vagy tanárra, akkor mindent tudok róluk. Ha én egyszer elkezdném a hastáncot, az ugyanolyan nevetséges lenn mintha a 120 kg buszsofőré. Se engem sem a buszsofőrt nem bántanák a hastáncosok, amíg nem gúnyoljuk a műfajukat. Én is csak azokat bántom, akik a tanuló tudásgyarapodását akarják mérni. Teljesen mindegy, hogy literre, vagy köb-centiméterre. Ránézésre tudom, hogy marhaságot fog csinálni.

Az „első ránézésre tudni mindent” világbajnokai a jó írók. Van egy összképük, amelybe bármikor a valóság bármely részletét el tudják helyezni. Az utóbbi hónapokban elolvastam a legismertebb kortárs orosz írónő néhány könyvét. Íme egy összkép tőle: „A női ösztön bőkezű azokkal, akik elvesznek tőle s pusztítóan kegyetlen az adakozókkal” (Ljudmila Ulickaja)  Kíváncsiskodni fogok, hogy a nők, vagy csak az írónők, valójában elsőránézésre…