Emlékszem egy monodrámára egy favágóról, aki száznegyvenöt kiló volt, de nem volt kövér. Abban a monodrámában egyszer egy német meddő nő megígért a favágónak ezer márkát, ha csinál neki egy gyereket. Megalkudtak, bementek a szállodába, megfürödtek, a nő levágta a favágó körmét és ágyba bújtak. Kilenc hónap múlva jött egy borítékban kétezer márka és egy rövid üzenet: ikreket szültem. Erre a favágó egy ezerest kivett és a másikat visszaküldte egy rövid üzenettel: ezerben alkudtunk meg.

Ezt nevezem pimaszságnak. A pimasz nem homo oeconomicus. Neki mindegy, hogy ezer vagy kétezer márkája van. Mindegy, hiszen élete végéig dolgoznia kell. Már olvasom a még megsem írt reflektálást: nem tudsz magyarul, ez nem a pimaszság definíciója. Talán még inkább összezavarom várható bírálóimat, ha azt mondom, hogy a pimasz ellentéte a gőgös. A pimasznak semmije nincs, tehát veszteni valója sincs. A gőgös abból indul ki, hogy mindene megvan. Így mindkettő megengedheti magának, hogy beszóljon az átlagnak.

Egy közösségről az is képet ad, hogy hány gőgös és hány pimasz hergeli az átlagot. Tudom, hogy a „társalkodónők” másként mondják, ennek ellenére a pimaszokat és a gőgöseket vétek az átlagos útjára terelni.