Azt értem, hogy a vonatok késnek. Rühelem amikor jönnek a bezzeg ott… Ott is, Londonban, Genfben, Amsterdamban és sok máshelyen is megtapasztaltam a késést. Azt is értem, hogy a forgalmista akkor engedi ki a vonatot, amikor itt az ideje. Mi néhányan akik néhány másodperccel később jöttünk át a peron másik felére, az elkésett vonatról, nem kell, hogy a másik vonat késéséhez hozzájáruljunk. Azt is értem, hogy ebben a fukarkodó (költségcsökkentő) világban a pályaudvaron nincs váróterem. Kétóra bambulás a szomszédban ébredező plázában sem kibírhatatlan. Magától érthető, hogy ilyenkor a telefonon vásárolt helyjegy kidobandó. Olcsó programozók olyan programot csinálnak amilyent tudnak. A telefon nem tudja átváltani, a pénztáros sem látja a gépén, hogy késett a vonat amelyről azzal a jeggyel át akartam szállni. A fantáziám korlátlan: el tudok képzelni egy olyan programot amely átváltja a helyjegyemet a következő vonatra. Tudom ezt már drágább programozó képes megcsinálni.

Nem a néhányszáz kidobott forinttal van bajom. A pénztáros felkínált néhány oldalnyi nyomtatványt amit ki kellene töltenem, hogy valamikor visszautalják a pénzt. Nos, ezt nem értem! A fukarkodó vasút társaság, hogy engedhet meg magának annyi irodista munkát, amennyit a néhányoldalnyi panasz feldolgozás és a pénz visszautalása megkövetel. Úgy döntöttem, hogy nem növelem a vasút társaság költségeit.