Blog

Nincs Mikulás

Meddig kell hinni a szimbólumokba? Minél tovább. Nagyjából erről prédikáltam Kolozsváron. Vissza fele a vonaton – a harmadik harmadban – egyik diákom azt mondta: Tudod, az benned a szörnyű, hogy elveszed

tovább olvasom »

Roger Martin, az új éllovas

  „A bölcsnek mindig igaza van, sosem hibázik – s ettől a halandók nagyon hülyének és feleslegesnek érzik magukat körötte. Imádják és tisztelik, de lázadnak ellene, neheztelnek, mérgesek rá. Hisz

tovább olvasom »

méltóság

Néhány évtizeddel ezelőtt kaptam diákjaimtól egy képet, amelyen a következő szöveg volt: „sok mindent mondanék neked, ha egy kicsit nagyobb lennék. Most én is úgy vagyok. Olyan sok mindent mondhatnék

tovább olvasom »

nyílt levél diákomnak

Tim Harford saját honlapján perceken belül reagált Richard Thaler Nobel emlékdíjára. Ő az a néhány gondolkodó egyike, aki szintén piszkálgatja a túlszabályozott világ képtelenségét az alkotásra. Semmi sem kézenfekvőbb, mint

tovább olvasom »

tudni vagy nem tudni

Harminc évvel ezelőtt Amerikában azt mondtam: egy évig kell dolgoznom, hogy autót vegyek. Nekünk is – válaszolták kollégáim. Rövid magyarázkodás után kiderült, hogy ők fizetésük egytizedét, én meg az egészet

tovább olvasom »

Pottyanj szerelembe

Az óperencián innen és az óperencián túlról érkezett tanárok előadásait hallgattam. A doktorandáknak és doktoranduszoknak szánt üzenetekből volt egy lényeges: Ismerd meg a folyóirat főszerkesztőjét (editor) és társait. Lefordítom: nem

tovább olvasom »

Ez már intelligencia

„A tudomány általa felcsipegetett morzsái – még ha gyakran szárazak vagy emészthetetlenek is – a szemhatárán messze kívül eső intellektuális örömöket sejtettnek. Az érvényes megállapítások átfogó rendszerének és felfedezések szakadatlan

tovább olvasom »