Ismét előkerült a sokszor megrágott téma: a vértől vörös óceán, ahol egymást zabálják a vérengzők. – Ne gondold, hogy a kék óceán partjára nem járnak horgászok – mondtam a tegnap
A „kitalált nosztalgia” fogalmát Appadurai „nostalgia without memory” fogalmából vettem. Most, néhány írásom után inkább „hamis nosztalgiának” nevezném. Gyakran szidom a kortárs cikk írókat. Sehogy sem tudom megemészteni a következő
Ebédelünk, és mint annyiszor, egymást nem halljuk, viszont tisztán haljuk a másik asztal hangoskodását. Három nyugdíjasnak tűnő hölgy nosztalgiázik. – Én délben hazamentem az iskolából. Sok osztálytársam ott maradt. Milyen
Tegnap esti szereplésemen bejött az, ami bejöhet. Négyszer felröhögött a közönség. Az első poénom bejött. Arra a kérdésre, hogy hány helyen tanítottam, azt válaszoltam, hogy nagyon sok helyen, hiszen könnyebb
Tegnap délután a tudóskávézóban tudós kollegámmal tudóskodtunk. – Egyezek is veled meg nem is –mondta kollegám. A vita onnan indult, hogy mikor kell a doktorandusznak lenyomni a torkán a „kutatási
Mint már annyiszor, tegnap is, a vonaton együtt utaztam diákjaimmal Kolozsvárról. Ilyenkor sok mindenről esik szó, de legtöbb a hétvégi előadásaimról. – Nagyon fárasztó voltál pénteken – panaszkodott egyik diákom.
Juj, de jó!/Hull a hó! /Repül már a / Hógolyó. /Messze száll, /Meg sem áll, /Míg egy orra,/ /Rátalál. /Aki sír, /Annak fáj, /Megfoglak,/Szaladjál. (Drégely László) Keresem, hogy ki
Konferenciákra szeretek járni, hiszen az egy „lenyomata” a pillanatnyi helyzetnek. Vizsgálható, hogy mi a „napi téma”, vagyis látod, hogy mi érdekli kollégáidat az Óperencián innen és túl. Olyan, mint a
Különösen szerencsések voltak azok, akik nemcsak futólag találkoztak Polányival, hanem mellette dolgozhattak. Jómagam összesen egy ebédnyi id?t tölthettem vele 1969-ben,4 amikor a Texasi Egyetem Fizikai Intézetében voltam vendégkutató és Polányi
